2013. június 25., kedd
Gigi hosszú várakozás után megtalálta az álomgazdit
Örömmel értesítelek Benneteket, hogy Gigivel minden rendben.
Ugyan hosszú volt ez a hét, és szokatlan mindkettőnknek, de szerintem a továbbiakban nem lesz gond. Annyi szeretetet kapott a héten, és annyi szeretetet igényelt, ami néha már ugyan sok volt, de megértettem, hogy ez neki most nagyon fontos, és mindig meg is kapta. Volt olyan éjszaka, kb. szerdán, amikor egész éjszaka az ágyam mellett feküdt, és kérte, hogy simogassam, hogy hozzáérjen a kezem. Na jó, ezt követő éjszaka már nem csináltuk, mert azért nekem is pihennem kellett, így kint aludt a folyosón. Egyébként Gigi nem zúz semmit, nem kaparja az ajtót. Tudom, hogy hihetetlen, hogy ezt írom, de nyugodt kutya -bár lehet a meleg segít ebben egy kicsit. Alapvetően szót fogad, szerintem érti, hogy mit akarok, de csak a második-harmadik parancsra teszi is meg. Inkább csak az első határozott parancsszó ellen ellenkezik, mint aki meg se hallja, alkalmi süket - "ne hogy már az legyen, amit Te akarsz". De mivel a leányom is ilyen volt egész életében, ezért azt hiszem, tudom kezelni.
Egész héten jött velem az irodába, ahol az elején, ha mozdultam, mozdult ő is, még ha csak a másik szobába is mentem. ennek a túlmozgásnak kb. a hét második felére csökkent az intenzitása, ami jó volt, mert már odáig jutottam, hogy nem mertem megmozdulni, ne keljen már megint fel.
Kolléganőmnek is van egy ivartalanított szukája. Behozta, hogy lássuk miként viselik egymást. Nos nem volt semmi probléma, azon kívül, hogy minden szeretetet elorzott előle.
Más kutyákkal is sikerült felvenni a kapcsolatot, sőt úgy vettem észre, nagyon szereti a kutyák társaságát. Jó, igen vasárnap reggeli séta során még ugrott minden kerítés mögött csaholó kutyára, de már másnap elmúlt ez a reakciója. Ebből azt gondolom, hogy csak egy lelki stabilitás hiányzik neki, gazdihoz kötődés, és akkor minden rendben van más kutyákkal is.
Gyakorlatilag a héten csütörtök volt az első reggel, hogy magára hagytam. Kint volt a kertben, én meg kimentem a kisboltba. Ugyan végig követett amíg látott, de aztán visszament a bejárati ajtóhoz, és lefeküdt. A fiam mesélte, mert figyelte. Nem mutatta jelét, hogy szökni akarna a kerítésen kívülre. Még nem maradt egyedül a kertben hosszabb időre, majd szépen lassan szoktatom hozzá. Szóval Gigiből jó és stabil kutya lesz, és úgy gondolom, jól fogja magát érezni nálam.
Igazán köszönöm, hogy elhozhattam, bár aggodalommal indult az elhozatala, pozitívan értékelem az első hetet.
Köszönöm a kártyanaptárt is amit kaptunk, csak itthon vettem észre, hogy Gigi van rajta, ami megható volt. Ki is tettem az irodában: elég sok ügyfelünk kutyabarát, van aki támogat is menhelyet, hátha segítségetekre lehetek. Azt hiszem az én példám is ragadós lesz, legalábbis már kaptam visszajelzést, hogy a következő kutyát ők is menhelyről fogják elhozni.
Egyébként csak gratulálni tudok a általatok fenntartott menhelyhez: a telepen látottak(a fiam mesélte, mert én nem mentem hátra) és Gigi állapotából vett tapasztalat alapján nagyon rendben van minden, ami tudom, hogy igen sok munka eredménye. (Egy kutyát is nehéz rendben tartani, nem hogy ennyit.)
Nagyon sok erőt, és kitartást kívánok a munkátokhoz.
Minden jót!
Címkék:
boldogság,
golden retriever,
hála,
kutyamenhely,
örökbefogadás,
Szekszárd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése