Kedves Szilvia,
Matyi sikeresen birtokba vette új otthonát. Az autóban hazafelé
rettentő izgatott volt, egész testében remegett, fészkelődött, halkan
nyüszített, már kezdtük azt hinni, hogy fáj valamije. Szerencsére, amint
kiszálltunk az autóból rögtön jókedve lett, mindenkit össze-vissza
puszilgatott, először óvatosan körbejárta a „terepet” majd miután
meggyőződött róla, hogy ez jó hely, önfeledt futkározásba és játéba
kezdett, a mama húslevese tovább növelte a megelégedettségét ezzel meg is indult a rivalizálás köztünk a kutyus kegyeiért smile hangulatjel
A mozgalmas nap után Matyi mély álomba szenderült újdonsült vackában és
csak késő reggel eszmélt rá, hogy mindez nemcsak egy jó álom volt,
hanem valóság. Az étvágya kitűnő, nagyon kiegyensúlyozott, kedves,
játékos kutyus, ugyanakkor nagyon éber és már a hangját is hallottuk,
amikor a szomszéd kutyák beszélgetésébe bekapcsolódott. Ha a járdán
észlel mozgást, rögtön szalad, de az elsétáló embereket nem ugatja meg.
Nagyon érdekes, hogy amikor a házba megyünk, ő illedelmesen megáll,
érzi, hogy az ott benn egy másik világ. A melléképületnek, ahol ő lakik,
saját bejárata van.
Imádja a kertet, kapott egy játékot is, amit ha eldobunk akkor lelkesen utána rohan és visszahozza, de nem mindig adja oda J
Küldök néhány fotót is.
Köszönjük szépen a lehetőséget, hogy mi hozhattuk el Matyit, igyekszünk mindent megtenni, hogy jó élete legyen nálunk!
Üdvözlettel:
Granovitterné Szilvi
2015. április 21., kedd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése