2013.
július 20.-án hoztuk el a menhelyről Hattyút. Megígértem,hogy
okvetlenül írni fogok egy pár sort róla, hogyan viselkedik új
otthonában. Már a második napon pontosan tudta, hogy hová szabad menni,
és mit nem szabad csinálni. Úgy gondolom, valamikor olyan gazdija volt
aki megtanította sok mindenre. Például, ha valamire azt mondtam, hogy
nem szabad, akkor azonnal abba hagyta még a kacsák nézegetését is. Engem
, ha szabad ezt írnom igen megszeretett, mert egy jó pár napig mindig
"a fenekembe loholt" (elnézést a kifejezésért). Ma már tudja, ha
elmegyünk itthonról, mindig visszajövünk hozzá, és kap valami nagyon
finom ajándékot. Annyira felbátorodott, hogy minden falubeli kutya
ugatására válaszol, természetesen leginkább a hálószobánk melletti
helyiségből, hogy mi is meghalljuk Őnagysága bátor válaszait. Meg is
halljuk, úgy hogy egy picit kialvatlanok vagyunk, de majd megpróbálom
jutalmazni, ha nem költ fel. Apropó felköltés. A férjem hajnali négykor
szokott felkelni a kutyi legnagyobb örömére minden ajtót kinyit, hogy
kiszellőztesse a lakást, és hol köt ki a drága? - a háló küszöbénél
fekve úgy kiordít az ágyból, mint a huzat amit a férjem csinált. Hát így
élünk mi hármacskán.
Megfelelő telefon hiányában nem tudok képeket küldeni, de ígérem, hogy
hamarosan azt is fogok küldeni a következő levéllel együtt. Köszönet
mindenkinek a munkájukért!
Tisztelettel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése