2012. október 20., szombat

Kedves Szilvia, Marianna és a szekszárdi menhely Önkéntesei!


Örömmel üdvözöllek Benneteket!
 
Molly vagyok, a beagle keverék kutyus.
Január óta nem írtam és közben elmúltam 1 éves. A szülinapom csodálatos volt, bár rólam nehéz fényképet készíteni. Ha fényképeznek rögtön odarohanok, elrontva a képet. Nagyon jól érzem magam az új családomnál, amit hálásan köszönök Nektek, hiszen nélkületek nem sikerült volna. Korábban már írtam, hogy egy nagy fekete keverék, fiú kutyus mellé vittek haza, játszópajtásnak. Kezdettől fogva nem féltem Tőle, és mára már nagyon szeretjük egymást. Én imádok puszikat adni Neki és nyalogatni a fejét, órát, száját, amit Ő úgy hálál meg, hogy sokszor a jó falatokat átengedi nekem. Sajnos, arról nem tudtam leszokni, hogy gondoljak a nehéz napokra is. Ide érkezésemkor habzsoltam evéskor és morogtam a pajtásomra, ha közelembe jött, féltettem a kajámat Tőle. Később már nem habzsoltam és a morgásról is leszoktam, de minden étkezést azzal kezdek, hogy egy pár falatot elások az udvar különböző pontjaira, majd aztán eszem meg a nekem kirakott ételt. Sokszor még a másik tálba is beleeszek, olyankor gyorsan több falatot is betuszkolok a számba, és úgy nézek ki, mint egy hörcsög teli szájjal, majd a házikómba sietek és ott szép kényelmesen falatozok. Nem szoktam le arról sem, hogy mindent becipeljek (fát, zacskókat, diót) az alvó helyemre. Sokszor kell a gazdámnak takarítani a sok szemetet. Az udvar továbbra is csatatér, mert gödröket ások, gazdám nem kis „örömére”. Ennek ellenére nagyon szeret. Eleinte messziről néztem, milyen bensőséges a másik kutyussal a kapcsolata, mára már tudom, hogy engem is imád. Nagyon szeretem, amikor hárman húzzuk a kötelet. Hol nekem segít a gazdám húzni, hol a Zsiványnak, de van mikor hárman három fele. Sajnos mással nem nagyon tudok játszani, mert minden pillanatok alatt szétmegy. A szép plüss állatokat még aznap, a fa és ruha darabokat, egy két nap múlva rágom semmivé. Eddig a kötél bírja a legtovább.
Küldök Nektek egy menhelyen készült képet és egy képet most milyen vagyok.
Kívánok Nektek egészséget, és sok felelősséges gazdit, hogy sok siker érje áldásos munkátokat.
Sziasztok!
Molly

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése