2012. augusztus 16., csütörtök
Kedves Szilvia!
Igen, minden rendben a kutyussal. :) Nálunk a Csibész nevet kapta. Már kezd hallgatni rá.
Az első két éjszaka volt nehéz neki, akkor végig nyüszített, de most már csendben van, csak néha ugat egy kicsit. Napközben viszont az első naptól kezdve nagyon jól érzi magát. Jó étvágya van, mindent megeszik, imád labdázni, játszani a játékaival. Tetszik neki, hogy szaladgálhat a nagy udvaron, néha már a kertbe is hátra jön velünk.
Mikor elhoztuk, nagyon vakarózott és a nyakánál elég ritka volt a szőre, ezért második nap megfürdettük kutya samponnal és kapott bio cseppeket. Azóta mintha kicserélték volna a szőrét és már a nyakánál sem látszik ki a bőr.
Tegnap birtokba vette az új házát és a majdnem kész boxot (a lapok közti részt fogjuk még feltölteni homokkal) és máris jobban érzi magát, hogy egész nap a szabadban lehet. Eddig éjjel az egyik melléképületben aludt, ma lesz az első próba éjszaka, hogy kint alszik, persze a boxba becsukva. Szerintem örülni fog, mert a zárt helyeket, ahonnan nem lát ki, nagyon nem szereti.
A kolléganőjének megígértem, hogy ha pár hete már nálunk lesz és összeszokik a másik, idősebb kutyánkkal, akkor írok róla egy hosszabb levelet. Remélem az övé is sikertörténet lesz. :)
Üdvözlettel
Címkék:
állatbarát,
köszönet,
kutya menhely,
kutyamenhely,
örökbe adás,
öröm,
Szekszárd
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése