BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK NEKTEK!
Molly a beagle kutyus vagyok és már régen jelentkeztem.
Október 11-én, átestem az ivartalanításon. Hát, sajnos engem egy kicsit megviselt az altatás és a műtét. Első nap még hánytam is, bár nem volt mit. A második napot is nehezen viseltem, de a gazdim szabin volt és csak velem foglalkozott. Aggódott is mi lesz, amikor a varratokat veszik ki, de nem volt semmi gond, még az a kedves asszisztensnő meg is dicsért, milyen jól tűrtem, mert némelyik varrat már nehezen jött ki.
A pajtásommal már teljesen megszoktuk egymást, sőt már erőszakos is vagyok vele, mert én akarok lenni mindenben az első, és azt szeretném, ha velem többet foglalkozna a gazdim. Rengeteget játszunk és én sok gödröt ások, aminek a gazdám nem örül. Az udvar tiszta csatatér. Nagyon eleven vagyok, mindent szétrágok, ami fából van. Képzeljétek még az új szép házikónk ajtajának a szélét is megkezdtem, pedig már kaptam különböző fadarabokat, amikkel szeretek rohangálni és játszani, de olyan jó rágni azt, ami tilos. A szőrös játékaimat pár nap alatt kibelezem. Sajnos az állandó gödör ásástól a fülembe megy a piszok és mindig begyullad, már kétszer doktor bácsinál is voltunk. Most van valami géles folyadék, amit nem nagyon szeretek, mert a gazdim mindig a fülikémbe teszi.
Közben szépen nődögélek, már rám sem ismernétek. A 8 hetes kutyusból mára fél éves kutya lettem.
Küldök egy pár képet is.
Sok erőt és egészséget, na meg SOK TÁMOGATÓT kívánok 2012. évre Nektek.
Sziasztok!
Mollyka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése